Rólunk

A gyerekkor több annál, mint mérföldkövek sora.

A HiStory mögött mi is egy család vagyunk. Három gyermekünk van, és velük együtt rengeteg történetünk.

Első pillanatok, nagy mérföldkövek, vicces mondatok, fényképek, apró tárgyak, hétköznapi emlékek – és közben az állandó érzés, hogy jó lenne mindezt valahogy igazán megőrizni és egyszer átadni nekik.

Hogyan kezdődött

A HiStory ötlete egy teljesen hétköznapi pillanatban született meg.

A harmadik gyermekünket szoptattam, amikor eszembe jutott, hogy alig töltöttem a babanaplóját. Pedig az első gyermekünknél még lelkesen írtam több-kevesebb sikerrel. Aztán megszületett a második, majd a harmadik, az élet pedig egyre mozgalmasabb és szerteágazóbb lett.

Nem azért maradtak üresen az oldalak, mert az emlékek már kevésbé voltak fontosak. Emlékből egyre több lett, időből lett egyre kevesebb… hogy leüljek, tollat ragadjak, képeket válogassak, kidolgoztassam azokat és beragasztgassam a naplóba.

Közben azt is éreztem, hogy nem csak egy újabb babanapló hiányzik.

Közben azt is éreztem, hogy nem csak egy újabb babanapló hiányzik, ami tele van adatokkal, dátumokkal, hogy mikor mekkora, hanem az érzések, amiket akkor éltem – éltünk át.

A gyerekeink története nem ér véget az első születésnapjuknál. Nem csak az első fogból, az első lépésekből vagy a születési adatokból áll. Ott vannak benne az aranyköpések, az ovis rajzok, az iskolai fellépés, a sportversenyek, egy megőrzésre érdemes hangfelvétel, egy különleges nap, egy hétköznapi fénykép, egy történet, amit ma még biztosan tudunk, még emlékszünk rá – néhány év múlva pedig talán már csak halványan és csak egy-két ilyen „sztorira”. A telefonunk közben tele van több ezer fényképpel és videóval – szinte mindenkinek kivétel nélkül. Az emlékeink egy része egy dobozban, másik része egy régi telefonon, laptopon, külső meghajtón… a többi pedig egyszerűen csak bennünk.

Nekünk egy olyan hely hiányzott, ahol mindez összeér.

Egy olyan hely, ahol nem kell választani a fotók, a történetek, a fontos pillanatok és az érzések között. Ahol nemcsak azt őrizhetjük meg, mi történt, hanem azt is, hogyan éltük meg.

Ahol egy helyre kerülhet mindaz, amit majd egyszer jó lenne újra elővenni – és talán még fontosabb: átadni nekik. Nem egy tökéletesen kitöltött babanaplót szeretnénk hátrahagyni, hanem valamit abból, amilyen az ő gyerekkoruk volt, és amilyenek mi voltunk velük közben, milyen érzéseink voltak, miközben felnőttek.

Az eddigi szülői tapasztalatunk szerint nem a nagy eseményeket felejtjük el, hanem azt, hogyan mondta háromévesen a saját nevét. Mit rajzolt nekünk az oviban egy átlagos hétköznapon 4 évvel ezelőtt. Milyen volt a hangja, amikor még egészen kicsi volt. Mit kérdezett meg százszor egy nap 5 évesen, min nevettünk együtt kiskamasz korában vagy milyen volt egyszerűen csak vele lenni egy teljesen átlagos keddi délutánon.

Ebből született meg a HiStory, ahol mindezeknek szeretnénk helyet adni.

Amit építünk

Olyan digitális emlékőrzőt készítünk, amely a várandósságtól egészen a gyermek 18 éves koráig elkíséri a családot.

Ahol nemcsak fényképeket lehet eltenni, hanem történeteket írni, hangot és videót megőrizni, aranyköpéseket feljegyezni, fontos emlékeket összegyűjteni – és közben segítséget kapni ahhoz is, hogy észrevegyük azokat a pillanatokat, amelyeket érdemes megőrizni.

Egy olyan emlékmegőrzőt, amely inspirál is: kérdésekkel, ötletekkel, játékokkal és apró emlékeztetőkkel segít észrevenni, feljegyezni és eltenni azt, ami mellett egyébként talán észrevétlenül elmennénk vagy elfelejtenénk.

Közös történet lett

Szeretnénk, ha az évek alatt nem egyszerűen egy napló telne meg, hanem lassan összeállna benne egy egész gyerekkor. Nemcsak a nagy mérföldkövekkel, hanem azokkal az apró részletekkel is, amelyektől igazán egy család saját történetévé válik.

Az ötlet az én fejemből indult, amit elmeséltem Krisznek. Egy hiány, amit anyáként egyre erősebben éreztem: miközben a gyerekeink nőnek, és napról napra történik velünk valami, ezekből a pillanatokból olyan sok egyszerűen elszáll. Krisz pedig nemcsak meghallgatta az ötletet, hanem rögtön elkezdett velem együtt gondolkodni rajta.

Esti beszélgetések, újabb és újabb ötletek, átrajzolt tervek és rengeteg „Mi lenne, ha…?” Mindketten mást teszünk hozzá.

Én hozom bele az anyai tapasztalataimat, a perinatális és pszichológiai szemléletet, valamint azt a világot, amit szeretnénk megteremteni, mit lenne jó megőrizni, mi hiányozna a legjobban és mire szeretnénk majd emlékezni 30-40 év múlva is. Krisz pedig azt a rendszert és gondolkodást, amitől mindez valóban működni tud. Hogyan lehet mindezt úgy megvalósítani, hogy valóban része lehessen egy család mindennapjainak a HiStory.

Ahogy Krisznek szoktam mondani: én vagyok a HiStory lelke, ő pedig a motorja.

Innentől már nem csak az én ötletem volt. A mi közös történetünk lett.

A HiStory azért született, mert keresünk valamit, amit mi magunk sem találtunk, ezért elkezdtük megalkotni – „az emlékek otthonát”.

A gyerekeink

Közben itt vannak velünk a gyerekeink is.

Tulajdonképpen miattuk kezdődött az egész. Húsz év múlva nem az első lépés dátumát akarjuk majd tudni. Hanem azt, hogy kihez ment először, mondott utána, min nevettünk azon a nyaraláson, ami teljesen másképp alakult, mint terveztük. Milyen mesét kellett minden este elolvasni több hónapon keresztül vagy mi volt az a szó, amit évekig rosszul mondott, de mégis annyira szerethetően, hogy sokáig nem javítottuk ki.

Próbálunk minél többet eltenni abból, ami velük történik – nem csak fényképekben, hanem szavakban, hangokban, történetekben és érzésekben is, mert egyre inkább azt érezzük: nem az a kérdés, lesz-e mire emlékezni, hanem az, mennyi mindent sikerül megőriznünk belőle. Erről szól nekünk a HiStory.

Mi ketten

Különböző háttér, ugyanaz a cél.

Cintia

Szakmai és tartalmi szemlélet

Okleveles fizioterapeuta (MSc), perinatális szaktanácsadó és végzős pszichológia MSc-hallgató vagyok. Szakmai munkám középpontjában közel tíz éve a nők támogatása, a várandósság és a szülés körüli időszak, valamint a testi és lelki folyamatok összefüggései állnak.

A HiStory-ban elsősorban a szakmai és tartalmi szemléletért felelek: fontos számomra, hogy amit létrehozunk, ne csak szép és szerethető legyen, hanem átgondolt, értékes és hiteles tartalmat is adjon.

A szakmai tartalmak kialakításánál kiemelt szempont a tudományos megalapozottság: ahol csak lehetséges, a jelenleg elérhető tudományos eredményekre és bizonyítékokon alapuló (EBM) ismeretekre támaszkodunk. Fontos számomra, hogy ami a HiStory-ban tényként jelenik meg, az ne csupán jól hangozzon, hanem szakmailag megalapozott is legyen.

Krisz

Tervezés és működés

Közgazdász vagyok, több mint tízéves vállalati és vezetői tapasztalattal, jelenleg nemzetközi beszerzési igazgatóként dolgozom. A munkám során összetett folyamatok átlátásával, tervezéssel, döntéshozatallal és különböző területek összehangolásával foglalkozom – ezt a rendszerszemléletet hozom magammal a HiStoryba is.

Így én elsősorban a tervezésért, a működés átgondolásáért és a háttérben futó folyamatok összehangolásáért felelek.

Sokszor egészen más oldalról közelítünk ugyanahhoz a kérdéshez Cintivel, de éppen ebből születnek azok a megoldások, amelyekben mindkettőnk szemlélete benne van.

Ha ez neked is ismerős, tarts velünk.

A HiStory a várandósságtól a gyermek 18 éves koráig kíséri a családot.