Digitális Emlékőrző

Gyermeked története, már az első szívhangtól

A HiStory digitális babanapló, amely már a várandósság alatt elkísér. Írd le a napot, csatolj hozzá fotót, rövid videót vagy hangfelvételt – és őrizd meg mindezt egy nyugodt, privát helyen, ahová a család is betekinthet, ha meghívod őket.

Személyes
emlékek

Privát bejegyzések, felhős tárolás

Megosztható a családdal

Meghívás és jogosultságok

Minden gyereknek saját napló

Egy fiókban, könnyű váltással

Minden emlék
egy helyen

Képek, hangok és videók az emlékek mellé.

Miért írd le?

A gyerekkor tele van megismételhetetlen pillanatokkal.
Mire fogsz emlékezni 10 év múlva?

Az első mosoly. Az a szó, amit csak ő mondott így. A hét, amikor végre átaludta az éjszakát. Fotóból ezernyi készül, de hogy aznap mi történt, mit mondott és min nevetett, az ritkán marad meg mellettük.
A HiStory ezekre a részletekre készült. Pár perc este, egy hangfelvétel napközben – és évek múlva is visszatalálsz hozzájuk. Neki pedig egyszer lesz mit a kezébe adni: a saját történetét.
Amit könnyű elfelejteni
Az első szívhang az ultrahangon
Az első mosoly
Az első szó, ahogy ő mondta
A kedvenc mondóka kétévesen
Az első nap az óvodában
Így működik

Három lépés, és már írhatod is.

1

Fiók és napló

Regisztrálj Google- vagy Facebook-fiókkal, és hozd létre a gyermeked naplóját. Minden gyerek külön naplót kap, és vezethetsz saját, személyes naplót is.

2

Emlékek rögzítése

Írj pár sort a napról, és csatolj hozzá fotót, rövid videót vagy hangfelvételt. Kimaradt egy nap? Visszamenőleg is pótolhatod.

3

Visszanézés és megosztás

Az idővonalon napról napra lapozhatsz vissza, a kedvenceket külön is eléred. Akit meghívsz, ő is követheti a történetet.

Emlékek rögzítése

Egy nap, egy bejegyzés – annyi részlettel, amennyit szeretnél.

Minden naphoz egy összefüggő bejegyzés tartozik, amelyet később is bővíthetsz. Így a napló nem darabokra hullik, hanem történetté áll össze.

Napi bejegyzés

Írd le, mi történt, amíg még friss.

Visszamenőleg is

Korábbi napokat is rögzíthetsz utólag.

Fotók

Képek közvetlenül a nap bejegyzéséhez.

Rövid videók

Az első lépések, ahogy valóban történtek.

Hangfelvételek

Szívhang, gügyögés, egy közös dal.

Gyors emlék

Pár másodperc, ha nincs idő hosszan írni.

Aranyköpések, mielőtt elszállnak

Amikor nincs idő hosszan írni, pár másodperc alatt elmentheted, amit mondott vagy ami épp történt – akár képpel vagy hanggal együtt. Később a megfelelő gyermek naplójában találod.
Példa
„Anya, a hold is hazajön velünk?”
Idővonal

Keress rá egy emlékre,
és éld át újra!

Az emlékek napi bontásban, időrendben sorakoznak. Évek múlva sem kell a galériában görgetned, hogy megtaláld, mikor mondta ki az első szavát.

Idővonal

Napi bontású, időrendi nézet.

Keresés

Kulcsszóra keresve, pillanatok alatt.

Kedvencek

Jelöld meg, ami igazán fontos.

Kiemelt emlékek

A kedvencek külön felületen, egy helyen.
Család és privát tér

Közös történet, a te szabályaid szerint.

Meghívhatod a párodat, a nagyszülőket vagy bárkit, aki közel áll hozzátok – és te döntöd el, ki mit láthat, és ki mit tehet hozzá.

Amit megosztasz

Ami csak a tiéd

Várandósság és az első évek

Fedezd fel, mi minden történik a növekedés során!

Már a várandósság alatt is rengeteg minden történik.
A HiStory hétről hétre bemutatja a magzat fejlődését, születés után pedig életkorhoz kapcsolódó érdekességekkel és új
felfedeznivalókkal vár.

A várandósság hetei

Hétről hétre követheted kisbabád fejlődését, megismerheted a testedben zajló változásokat, olvashatsz a várandósság lelki oldaláról és az anyává válás folyamatáról is.

Születés után, napról napra

A HiStory mindennap egy új érdekességgel vár, amely gyermeked aktuális, napokban számolt életkorához kapcsolódik. Lehet egy érdekes történet, egy különleges esemény vagy egy meglepő tény a nagyvilágból.
44. nap
Barack Obama volt az Egyesült Államok 44. elnöke.

Prémium

Emlékdoboz: ami nem fér bele egy naplóbejegyzésbe.

A kórházi karszalag, az első rajz, egy óvodai alkotás. Az Emlékdobozban külön helyet kapnak ezek a személyes kincsek, így bármikor visszatérhetsz hozzájuk, a mindennapi bejegyzésektől függetlenül.
Gyerekrajzok
Kórházi karszalag
Óvodai és iskolai alkotások
Fontos dokumentumok
Emléktárgyak fotói
Emlékerdő

Egy erdő, amely a babátokkal együtt nő.

Kövesd nyomon kisbabád fejlődését hétről hétre: ki lakik ezen a héten az Emlékerdőben, mekkora most a baba, mi történik vele – és egy idézet, ami elkísér.

Emlékerdő lakója

Töviske, az Emlékkert őrzője
Töviske apró, de nagyon bátor. Ő vigyáz az emlékmagokra, hogy egy se vesszen el az Emlékerdőben.
Ezen a héten a kisbabád akkora, mint egy afrikai törpesün.
kb. 28 cm
kb. 550 g
Emlékerdő lakója – képernyő az alkalmazásból

Tudtad?

20. terhességi hét
A magzat naponta jelentős mennyiségű magzatvizet nyel. Az ízlelőbimbók működnek, és a magzatvíz összetétele részben tükrözi az étrended.
A várandósság második felében sok szülő figyelme lassan áthelyeződik: már nem a pozitív tesztre gondolnak a legtöbbet, hanem a közös jövőre.
Méret kb. 21 cm
Teljes hossz kb. 40 cm
Súly kb. 600–700 g

Talpméret

A kisbabád talpa még annyira pici, hogy szinte nem is látszik. Nézz vissza a 10. terhességi héten.
A méret hozzávetőleges adat.

Idézet

„A legszebb emlékek még előtted állnak.”

Prémium

Hetente egy új közös játék.

Minden hét tartogat egy új közös élményt. Az Emlékerdőben hetente egy új, a babád életkorához illő játék vár rátok – egyszerű ötletek a közös játékhoz, felfedezéshez és kapcsolódáshoz.

Emlékerdő meséje

Az Emlékerdő lakói és meséi külön fülön olvashatók az alkalmazásban.
Részlet a prémium tartalomból

20. hét: Töviske – Az emlékmagok gyűjtése

Töviske, az Emlékerdő apró sünije különleges emlékmagokat gyűjt. Szerinte minden új felfedezésből születik egy: amikor a baba rájön, hogy egy mozdulattal hangot kelthet, amikor a saját lábát fedezi fel, vagy amikor felismeri magát a tükörben.

Mit fejleszt ez a játék?

Ok-okozati tanulás

Mozgáskoordináció

Hallási és vizuális figyelem

Társas kapcsolódás

1

Szólaltasd meg Töviske zenekarát!

Fektesd a babát hanyatt egy nagyobb, stabil játszószőnyegre, és helyezz a talpai közelébe egy könnyű, stabil tárgyat, amely rúgásra jól hallható hangot ad.

2

Számold meg Töviske tíz lábujját!

Pelenkázás után, amikor a baba nyugodt, vedd kézbe a lábfejét, és érintsd meg a lábujjait egyenként.

3

Ki lakik Töviske tükrében?

Tegyél egy biztonságos, törhetetlen babatükröt a baba elé hason fekvésben.

HiStory tipp

Az első játékot néhány nap múlva próbáljátok ki más hanggal is: válassz olyan biztonságos felületet, amely egészen más hangot ad.

Őrizd meg!

Jegyezd fel a naplóban, melyik emlékmag tetszett a babádnak a legjobban, és írj mellé egy rövid megfigyelést.
Az alkalmazás

Nézz bele, hogyan fest a HiStory.

SZÜLŐKTŐL SZÜLŐKNEK

Tudjuk, mennyi mindent szeretnél megőrizni.

Három gyermek szüleiként mi is azt éreztük: emlékből egyre több van, időből pedig egyre kevesebb…
Ebből született a HiStory, hogy te is megőrizhesd a közös pillanatokat, történeteket és érzéseket, és egyszer majd átadhasd őket a gyermekednek.
Adatbiztonság

Az emlékeitek a tieitek maradnak.

Egy éveken át épülő személyes történet megőrzéséhez elengedhetetlen a biztonság. A HiStoryban ezért az adatok védelme és a hosszú távú megőrzés alapelv, nem kiegészítő funkció. A bejegyzéseidet te kezeled, a megosztásról te döntesz, a feltöltött tartalmakat pedig felhőalapú tárolás és rendszeres biztonsági mentés védi.

Privát tartalmak védelme

Meghívás nélkül senki nem fér hozzá a naplóhoz, a privát bejegyzéseket pedig csak te látod.

Felhőalapú tárolás

Az emlékek nem a telefonodon múlnak: kijelentkezés után is megmaradnak a fiókodban.

Rendszeres biztonsági mentés

A tartalmakról rendszeresen biztonsági mentés készül.

Jogosultságkezelés

Személyenként döntöd el, ki nézheti, és ki bővítheti a naplót.

GDPR-kompatibilis adatkezelés

Az adatkezelés az európai adatvédelmi szabályozáshoz igazodik.
Csomagok

Kezdd ingyen, bővíts,
amikor szükséged van rá.

Az Alap csomag ingyenes. A Prémium és a Prémium+ havi vagy éves előfizetéssel érhető el – az éves csomag kedvezményesebb.

Alap

Ingyenes

Prémium

1.499 Ft / hó

vagy 17.988 Ft / év helyett

14.399 Ft / év

20% kedvezmény az éves csomag esetén
Minden, ami az ingyenesben, plusz:
Havonta vagy évente automatikusan megújul, bármikor lemondható.

Prémium+

3.499 Ft / hó
vagy 41.988 Ft / év helyett
29.392 Ft / év
30% kedvezmény az éves csomag esetén
Minden, ami az eddigiekben, továbbá:
Havonta vagy évente automatikusan megújul, bármikor lemondható.

Csomagok összehasonlítása

Funkció

Alap

Alap
Prémium
Prémium
Prémium+
Prémium+
Ár

Ingyenes

1.499 Ft / hó

3.499 Ft / hó

Bejegyzések
Emlékerdő
Napi érdekességek
Hangulatjelek
Napi fotó
1 fotó
3 fotó
5 fotó
Sablonok
Napló megosztása
Emlékdoboz
Heti játékok
Több gyermek kezelése
Aranyköpések
Napi hangfelvétel feltöltés
Napi videó feltöltés

Gyakori kérdések

Kiknek szól a HiStory?

A HiStory minden olyan családnak szól, ahol szeretnék megőrizni a gyermekkor fontos eseményeit és a mindennapok apró történeteit. Már a várandósság alatt használható, és egészen a gyermek 18 éves koráig elkísérheti a családot. Akkor is csatlakozhatsz, ha gyermeked már nagyobb, hiszen a korábbi évek emlékeit is összegyűjtheted benne.

Igen! A HiStoryban minden gyermekednek külön emléknaplót hozhatsz létre, sőt, saját naplót is vezethetsz.
A különböző profilok között egyszerűen válthatsz, így a család minden tagjának története egyetlen fiókban kaphat helyet.

Egy adott gyermek naplójához hívhatsz meg másokat. Mindenkinél eldöntheted, hogy csak megtekintheti a naplót, vagy tartalmat is hozzáadhat. A te bejegyzéseidet más nem módosíthatja.

Igen! A HiStoryban lehetőséged van személyes, kizárólag számodra látható bejegyzéseket is készíteni. Így azokat a gondolataidat és élményeidet is feljegyezheted, amelyeket szeretnél megtartani magadnak, a családtagokkal megosztott történetektől elkülönítve.

Milyen tartalmakat tölthetek fel?

A HiStoryban szöveges bejegyzéseket készíthetsz, amelyekhez fényképeket, hangfelvételeket és videókat is csatolhatsz. Megőrizheted gyermeked aranyköpéseit, fontos mérföldköveit és a hétköznapok apró történéseit is. Az egyes tartalomtípusok és a feltöltési lehetőségek az általad választott csomagtól függően érhetők el.

A HiStory ingyenesen, időkorlát nélkül is használható, így előfizetés nélkül is megőrizheted gyermeked történetét. A további funkciókat kínáló Prémium és Prémium+ csomagok havi vagy éves előfizetéssel érhetők el az App Store-on és a Google Playen keresztül, a saját pénznemedben. Az egyes csomagok tartalmáról és árairól a weboldalon és az alkalmazásban is részletesen tájékozódhatsz.
A tartalmak felhőben tárolódnak, rendszeres biztonsági mentés készül róluk, és az adatkezelés GDPR-kompatibilis. Meghívás nélkül senki nem fér hozzá a naplódhoz. A részleteket az adatkezelési tájékoztató tartalmazza.
Androidos és iOS-es telefonokon és tableteken.